Szociális szolgáltatások regionális önkéntes-hálózata
2018.04.19

YUPPISLIDE A YUPPI TÁBOR BETEG GYEREKEIÉRT

Átszelni Európa legnagyobb gleccserét, és ezáltal adományokat gyűjteni a Yuppi tábor beteg gyerekei ingyenes táboroztatására– ez Szénási Zoltán és Katona Alpár legújabb kezdeményezése. A 36, illetve a 37 éves kolozsvári fiatal évek óta sportol, múltjában megtett kilométerek ezrei és megmászott hegycsúcsok tízei szerepelnek már.
YUPPISLIDE A YUPPI TÁBOR BETEG GYEREKEIÉRT

Az idei év a harmadik azadománygyűjtési kampányaik sorában.A RupicapraSocial projekt keretében 2016-ban a YuppiRun-ontettek meg futva 260 000 lépést a Déli-Kárpátokban: a két férfi a Fogarasi-hegységből indult, átszaladt a Királykőn a Bucsecs-hegységig, majd egy ultramaratonnal zárta a túrát. A tavaly a YuppiRide nevű bringa- és hegymászó túrán utaztak biciklivel 1800 kilométert MezősályitólChamonix-ig, majd megmászták a Mont Blanc-ot. Együtt, a két esemény keretén belül sikerült több mint 60 000 lejt gyűjteni és azzal segíteni az egyedi, élményterápiás tábor megszervezését.

Az idei projekt célja két hét alatt kelet–nyugat irányban átszelni az izlandi Vatnajökull gleccsert, illetve megmászni a gleccseren található Hvannadalshnjúkurcsúcsot. A projekt egyediségét az adja, hogy a távolságot (kb. 250km)önerőből, külső segítség nélkül síléceken teszik meg, csomagjukat (ruházat, sátor, étel, ital) pedig szánokon húzzák majd.

A RupicapraSocial két alapítója május 12-én indul Kolozsvárról, és május 14-én szeretné elérni a gleccsert. Számításaik szerint legkésőbb május 25-én fejezik be a túrát, és május 26-ra érnek haza.

„Mindenképp nagy kalandra számítunk. Sikerült támogatásként beszereznünk egy navigációs órát és egy GPS kézikészüléket, de még így sem biztos, hogy nem fogunk eltévedni. Fontos, hogy ilyen kalandokban teljesen önállók legyünk, folyamatosan gyakoroljuk a térkép és iránytű segítségével való tájékozódást. A gleccseren csak helyenként van telefon- és internetjel, így csak megszakításokkal tartjuk majd a kapcsolatot az otthoniakkal.” – mondta Szénási Zoltán.

Alpár és Zoltán már hónapokkal ezelőtt elkezdte az adománygyűjtő kampányt a Yuppi Tábor részére: mindeddig 6 kolozsvári neves vállalkozást sikerült maga és a tábor ügye mellé állítani, és ezeknek a száma folyamatosan nő. A cégekkel való találkozásokon nem a túrájuk költségeinek fedezésére helyezték a hangsúlyt, hanem olyan alternatívákat ajánlottak fel a vállalatok vezetőinek, amelyekkel a YuppiTábort támogathatják közvetlenül, vagy maga a pénzgyűjtési kezdeményezést népszerűsíthetik az alkalmazottak között. Ilyen módon sikerülhet széles körben is felhívni a figyelmet a Yuppi Táborra, és minél több embernek alkalmat adni, hogy ismerje meg és járuljon hozzá adományával az ingyenes élményterápiás tábori költségeihez.

„Régi tervünk eljutni Izlandra, és átsízni a gleccsert. Ez számunkra személyes kihívás, és úgy döntöttünk, hogy a Yuppi Táborral már két éve jól működő együttműködésünket idén is beleszőjük ebbe a túrába. A mi túránkkal és a Yuppi Tábor népszerűsítésével szeretnénk mindenkit adakozásrabuzdítani. A cégek pénzzel vagy termékeikkel, saját kezdeményezésű adománygyűjtő akciók szervezésével vagy az akció népszerűsítésével is hozzájárulhatnak a tábor megszervezéséhez. A személyeknek online adomány oldal áll a rendelkezésére, ahol belátásuk szerint bármennyit adományozhatnak a gyerekeknek.” – mondta Katona Alpár.

Ahttp://yuppicamp.galantom.ro/yuppislide2018nyomonkövethető a fundraising tevékenységsikere. A hátralévőhónapokban a fiatalok 45 000 lejtszeretnéneka táborszámáraösszegyűjteni, amelyösszegből a Marosmegyeimezősályina 9 évnélkisebbrákbeteggyerekekegészségestestvéreikkelésszüleikkelegyüttrészesüljenek a gyógyítóélményterápiásprogramokban.

A Rupicapra Social kétalapítójánakkalandjairól, a gyűjtésrőlazerrekülönlétrehozott Facebook-eseményentájékozódhat: https://www.facebook.com/events/204032746875674/

Az eseménytámogatóiéspartnerei (a listanapról-naprabővül): iQuest, Halcyon Mobile, Garmin,FlowerSolutions, Decathlon, Arovit,VertivCO, fun-run.ro, QWERTY.ms.

 

A kolozsvári székhelyűYuppi Tábormozgalom2011 óta szervez ingyenes élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében. A Yuppi táborai diabétesszel, juvenilisidiopátiás artritisszel és onkológiás megbetegedéssel diagnosztizált gyerekeket és kamaszokat szólítanak meg. A táborok résztvevőinek többféle aktivitás biztosított a tábor teljes ideje alatt:magaskötélpályán való mászás, lovaglás, evezés, íjászat, kézművesség, fényképezés, színház. Ezek a foglalkozások mind olyan élményeket nyújtanak, amelyek erősítik az önbizalmat, és olyan érzelmi támaszt nyújtanak, amelyek a gyermekek fizikai jólétére is visszahatnak. 2018-ban 150 gyerek és 140 önkéntes vesz részt a Yuppi táborokban az egész országból. Jelenleg a Yuppi 35 orvosszakértővel dolgozik együtt.

Varadinet Web Development